Résztvevő kutatók:

Istvánovics Vera, Berecz Diána, Fülöp Bence, Krámer Tamás

A Balaton már több mint 150 éve szabályozott vízállású tó, amelynek hidrometeorológiai eredetű vízszintváltozásait az emberi szabályozás egyre szűkülő keretek közé igyekszik szorítani. Ez a törekvés a tó pozitív vízmérlege miatt lehetett évtizedeken át sikeres, pusztán a leeresztés elegendő volt a vízszint menedzsmentjének egyetlen eszközeként, hiszen a hozzáfolyás “garantált” volt.

Az éghajlatváltozás okozta változások azonban várhatóan negatívan befolyásolják a jelenlegi vízszintszabályozási rendszer fenntarthatóságát, hiszen a vízmérleg többlete várhatóan csökken, vagy akár teljesen el is enyészhet. A tó a sekélysége és a jelentős, stabil vízszintre kiépített infrastukturája miatt különösen kitett az éveket átívelő klimatikus ingadozások okozta vízszintváltozásoknak.

Az éghajlatváltozásnak a Balaton vízháztartására gyakorolt hatása már a 2000-2003 közötti aszály és az amiatt bekövetkezett vízszintcsökkenés óta a figyelem középpontjában van. A 2019-es algavirágzás előtt a szakmai és a közvélemény ezt a problémát tekintette a közeljövő egyértelműen legnagyobb fenyegetésének. Az 1921-től rendelkezésre álló, a Vízügy által összeállított vízmérlegben 2000 előtt sosem tapasztaltak olyan éveket, melyekben a Balaton természetes vízkészletváltozása negatív lett volna, vagyis, hogy a tó vízszintje éves léptéken leeresztés nélkül is csökkent volna. 2000 után azonban az ilyen évek rendszeresen jelentkeztek. Erre való reakcióként született a medertározás fokozása, mely a szabályozási szint megemelésében vált gyakorlattá. A 2019-es algavirágzás okait feltáró vizsgálatok viszont kimutatták, hogy a magas vízállás elősegítheti a hőmérsékleti rétegződés tartósabb fennmaradását és ezzel, a belső tápanyagterhelés felszabadításán keresztül, a nagy algabiomassza kialakulását. Ezzel a vízszintszabályozás problematikája összetettebbé vált, a magas vízállásnak a vízminőségre és a parti vegetáció állapotára gyakorolt valószínűsíthetően kedvezőtlen hatása miatt a hosszútávú megoldás nem lehet a medertározás fokozása, vagyis a fenntartható szabályozásnak meg kell találnia a középutat a vízkészlet és a vízminőség látszólag ellentétes és az éghajlatváltozás előrehaladtával szintén változó szempontjai között.

A vízszint szabályozása csak részben természettudományos probléma. A tóhasználat intenzitása, hazai és nemzetközi jelentősége miatt a szabályozás nyomán előálló vízszint-dinamikának a vízhasználói igényeket, a használók által elvárt ökoszisztéma-szolgáltatások fenntartását is ki kell elégítenie. A vízhasználók igényei ráadásul maguk is változnak, részben a szabályozás előzményei, részben ettől független folyamatok nyomán. A 2000-2003-as aszály miatt lecsökkenő vízszintre adott társadalmi, és az azt követő politikai reakció megmutatta, hogy a vízállással való jelentős elégedetlenség után nagy valószínűséggel változás áll be a szabályozásban. Fenntartható tehát csak akkor lehet a vízszintszabályozás, ha a természettudományos fenntarthatóság mellett az aktuális társadalmi igényekkel is összehangolható.

Az alapvető kutatási kérdés: “Hogyan lehet a jelentől 2060-ig terjedő időszakban fenntartható módon szabályozni a Balaton vízszintjét?”

Az éghajlatváltozásra reagáló vízkészletgazdálkodás, az ökológiai igények és a vízhasználók igényei között számos érdekellentét található, amelyek feloldása nem feltétlenül lehetséges pusztán tudományos alapon. Ezért a kutatás célkitűzése egy általánosan használható döntéstámogató rendszer kidolgozása, mellyel a vonatkozó szakpolitikai szereplő(k) kialakíthatja(ják) az adott időszakban fenntarthatónak minősülő vízszintszabályozási rendet.