Szombaton a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert, Mi marad az Omega-generációnak? című rendezvény keretében fiatalok részt vehettek játékos vetélkedőn, megtekinthették a kutatóintézetekben folyó aktuális kutatásokat fenntarthatósági kérdésekben, érdekes kísérletekben is részt vehettek, végül pedig szakértőktől is megkérdezhették az őket foglalkoztató fenntarthatósággal kapcsolatos kérdéseiket. A rendezvényen a Fenntartható Technológiák Nemzeti Program is képviseltette magát.
A platánfa alatt került sor arra a panelbeszélgetésre, amelyen Litkai Gergely vezetésével járták körbe a meghívott vendégek a fenntarthatóság kérdéseit. A közeli és távoli jövőnk lehetőségeiről, a most 18 év körüliek jövőjéről beszélgetett Garamszegi László, Jávor Benedek, Szarvas Jácint és Bándi Gyula. A szószóló igyekezett megvilágítani, hogy a klímaváltozás, valamint a környezet- és természetvédelem nem két külön téma, hanem egy nagyon is összefüggő problémakör más-más fókuszú nézőpontja. A beszélgetés során szóba került többek között, hogy mit tehet és tesz-e bármit a most cselekvő korba lépő omega generáció, milyen életmódra volna szükség egy élhetőbb jövő érdekében és ehhez milyen út vezethet, milyen szabályozás kellene a klímaváltozás megállításához, lassításához, illetve a jólét és a jóllét közötti különbség miként jelentkezik az életünkben. A zöld átállás lehetősége, a kényelem szerepe a túlfogyasztásban, a társadalmi és technológiai fejlődés közötti növekvő szakadék, a divat szerepe, kulturális berögződéseink, a természettől való elszakadás, a gazdasági teljesítmény mérésének problémája mind terítékre került az est folyamán.
Az esti program a FIÚK zenekar koncertjével zárult.