Az Alkotmánybíróság tavaly ősszel két kérdéssel fordult a ún. Klímatörvény ügyében a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökéhez, miután több országgyűlési képviselő kezdeményezte a klímavédelemről szóló 2020. évi XLIV. törvény (a továbbiakban: Klímatörvény) alaptörvény-ellenességének megállapítását:
1. Mely főbb klimatikus változásokat észlelt az utóbbi évtizedekben Magyarországon és a Kárpát-medence területén a Magyar Tudományos Akadémia?
2. Az MTA álláspontja szerint, melyek azok a főbb, az adaptációt és a rezilienciát elősegítő intézkedések és beavatkozások, amelyekkel enyhíteni vagy mérsékelni lehet a klimatikus viszonyokban bekövetkezett változások mértékét?
Magyar Tudományos Akadémia Elnöke a kérdések megválaszolására felkért egy ad hoc elnöki bizottságot Bozó László akadémikus vezetésével, amelynek tagjai között többen is a Fenntartható Fejlődés és Technológiák Nemzeti Programjának vezető kutatói és eddigi kutatási eredményeiket felhasználva segítettek a kérdések megválaszolásában.
A Bizottság tagjai:
Bozó László, az MTA rendes tagja (elnök);
Bándi Gyula, az MTA doktora;
Báldi András, az MTA levelező tagja;
Józsa János, az MTA rendes tagja;
Oberfrank Ferenc, köztestületi igazgató;
Páldy Anna, az orvostudomány kandidátusa;
Pásztor László, az MTA doktora;
Szűcs Péter, az MTA levelező tagja.
Titkár: Sugár Éva, PhD.
Az elkészült állásfoglalásról és a tanulmányról bővebben itt olvashat: mta.hu