Skip to main content

MTA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS ÉS TECHNOLÓGIÁK NEMZETI PROGRAM

Fenntartható technológiák alprogram

Valójában fogalmunk sincs a Balaton jövőjéről – mondja az ökológus


Meg kell őrizni a jelenlegi természeti értékeket, és ennek kell alárendelni a fokozódó társadalmi igényeket – vallja Erős Tibor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója. Az ökológus szerint az évszázad második felétől várható a tó vízszintjének nagymértékű csökkenése.

A Balaton szabályozott tó, amelynek vízjárása nem természetes, most némiképp megvalósul a jövőbeni kisvizekre (aszályokra) felkészülő víztározás a vízszint 120 centiméteren tartásával, miközben szükségessé vált az e szint fölötti víz leeresztése – mondta a Magyar Nemzetnek a szakember arról, hogy le kell engedni a Balaton vizét, mert túl sok van benne.

A klímaváltozás és más globális környezeti hatásokat figyelembe véve azt tartja a Balatonra nézve, hogy az emberiségnek még csak halovány sejtése van arról, mire is kell felkészülni hosszú távon, hiszen a klímamodellek megbízhatósága korántsem százszázalékos.

„Hogyan is tudnánk pontosan megmondani, mi történik a tóval pár évtized múlva, ha egy-két héttel előre sem tudjuk pontosan megmondani, milyen időjárás várható?” – tette hozzá Erős Tibor.

Tovább a cikkhez: napi.hu