Skip to main content

MTA FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS ÉS TECHNOLÓGIÁK NEMZETI PROGRAM

Fenntartható technológiák alprogram

Víz világnapi rendezvény gyerekeknek Tihanyban


A víz világnapja apropóján a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézete 2024 március 20-án és 22-én „Legyél Te is Limnológus” címen ismeretterjesztő foglalkozásokat tartott a környék óvodásai és általános iskolásai számára az MTA Fenntartható Fejlődés és Technológiák Nemzeti Program keretében. A rendezvényen a gyerekek betekintést kaptak az intézetben folyó kutatásokba, a tó és a környező vizes élőhelyek világába, valamint a természetes környezetet érintő fenntarthatósági problémákba. A legkisebbek élő bemutatók keretében megismerkedhettek az algákkal, a vízi gerinctelen szervezetekkel, az őshonos és idegenhonos halfajokkal, valamint saját mikroszkópos preparátumokat készíthettek. A nagyobbak számára ezek mellett látványos vízkémiai bemutató is készült, illetve az újonnan szerzett ismereteiket egy kis vetélkedőn is próbára tehették. Az óvodás gyerekek „házi feladatot” is kaptak: a rendezvényen bemutatott, gyurmából készített algák mintájára az óvodában saját alga maketteket készítettek az óvónők segítségével.

A rendezvényen nyolc óvodai és hét általános iskolai csoport, összesen 232 gyermek vett részt.